Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a július 7-8-i viharkárok kapcsán a káresemények felmérését és a kárelhárítást az igazgatóságunk kezelésében lévő erdőszakaszokon folyamatosan végezzük.
Kérjük, hogy az erdőben, a veszélyes helyzetű fák közelében körültekintően, saját felelősségre tartózkodjanak.
A vihar inkább szélerősségben jeleskedett, a lehullott csapadék sajnos nem sokat segített a kialakult aszályhelyzeten. Július 6-8. között a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság területi csapadékátlaga 10,1 mm volt, területi eloszlás szerint leginkább a Szarvasi- és a Szeghalmi Szakaszmérnökségek állomásait érintette. Az egy nap alatt lehullott legtöbb csapadék 25,4 mm volt, melyet Füzesgyarmat állomáson észleltük július 8-án, de jelentős az ugyanekkor a Körösladányi duzzasztónál mért 18,2 mm, illetve Gyomán lehullott 16,5 mm is.
A Körösök romániai vízgyűjtőjén az elmúlt három napban átlagosan 19,8 mm eső esett. A legtöbb csapadék egy nap alatt 40,6 mm volt, melyet Biharfüreden (Stâna de Vale) észleltek július 8-án, területi eloszlás alapján pedig a Sebes-Körös vízgyűjtőjét érintette leginkább az eső.












