Hogy milyen egy vízügyes karácsonyfa? Természetesen a grincsek is vízmércével járnak rajta, a hógömbökben vízügyes logók hullanak a hópelyhek helyett, persze a homokzsákok és a csillogó vízcseppek sem hiányozhatnak róla. Volt, aki azt találgatta, vajon ad-e majd vízállás-jelentést is a fa, olyan profi lett a dekoráció.
A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság Ifjúsági Klubjának szorgos manói semmit sem bíztak a véletlenre, ha már egy városi karácsonyfa-díszítő versenyre neveztek, advent első hétvégéjén.
A szervezők karácsonyi finomságokkal is várták a csapatokat. Díszítés közben azért akadt egy kis vízügyes vita is, vajon szükséges-e vízminőség-vizsgálatot végezni a forralt boron? A manók végül egyhangúan úgy döntöttek, hogy nem, megfelelően ízletesnek minősült már az első korty után.
A zsűri mosolyogva állapította meg, hogy a fa nemcsak a legkreatívabb, hanem a „legvizesebb” hangulatot is hozta Vigadó elé – így a Körös-vidéki manók büszkén vihették haza a legötletesebb karácsonyfa megtisztelő címet.
Képgalériánk megtekinthető a kapcsolódó anyagokban.
Fotó: Jobbágy Zoltán












