Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 30 937 7057
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 30 937 7057

Udvardi Zalán és Havas István sikerével zárult a 30. Gyöngyösi Lázár Sakk Emlékverseny

A hétvégén az Állami Díjas mérnök, Gyöngyösi Lázár emléke előtt tisztelegtek a sakkozók. Gyöngyösi Lázár a Körös-vidék árvízi biztonságának fejlesztése terén végzett kiemelkedő munkájáért 1980-ban megkapta az Állami Díjat, emellett a gyulai sakkélet kiemelkedő alakja, később szakosztályi vezetője is volt. 1995 óta minden évben (a világjárvány sújtotta 2021. kivételével) tisztelegnek emléke előtt a sakkozók. A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a Gyulai SE Sakk Szakosztályának közös munkájának köszönhetően az emlékversenyt az idén is megrendezték.

A tornát idén is a megszokott formátumban, egy nyílt „A”, és egy „B” csoporttal tartották, ahol csak ifjúsági játékosok indulhattak el. A két csoportban összesen 41-en ültek asztalhoz.

A nyílt versenyen, azaz az  „A” csoportban 32 fő részvételével, 2 nap alatt, 9 forduló zajlott, az időbeosztás 2x20 perc volt, lépésenként 5 másodperc időhozzáadással. Idén a versenyen különösen erős mezőny gyűlt össze, ugyanis összesen 5 címviselő (2 nemzetközi mester (IM), és 3 Fide mester (FM)) is asztalhoz ült, valamint összesen 9 játékos Élő pontszáma is meghaladta a 2000-et. A verseny ennek megfelelően nagyon szorosan, és izgalmasan alakult, a papírforma eredmények sorra dőltek meg. Az első két kiemelt, Balla Tamás és Udvardi Zalán párharcára a negyedik fordulóban került sor, ahol nagy küzdelem után a kiskunfélegyháziak Fide Mestere, Udvardi egy zavaros középjátékban tisztelőnyre tett szert, több gyalogért cserébe, és ezt az előnyt a végjátékban érvényesíteni tudta. Ekkor azt gondolhatták a helyszínen lévők, hogy ezután Zalánnak egyenes út vezet a győzelem felé, azonban néhány döntetlen, és egy váratlan vereség a 7. fordulóban mindent felborított. Ekkor az első 6 helyezett egyaránt 5 ponttal vágott neki az utolsó két fordulónak.

További váratlan eredmények mellett ebből a 6 főből egyedül Udvardi tudott 2 győzelmet behúzni, ezzel fél pontos előnyre tett szert, ami tornagyőzelmet jelentett számára. A második helyen a Gyulai SE Fide Mestere, Fekete Albert végzett, aki veretlen maradt a verseny során, míg a 3. helyen a tavalyi győztes, IM Balla Tamás végzett.

Végeredmény (A csoport):

  1. FM Udvardi Zalán 7 pont (Kiskunfélegyházi Honvéd Testedzők Köre)
  2. FM Fekete Albert 6,5 pont (Gyulai SE)
  3. IM Balla Tamás 6,5 pont (Kisújszállási SE)
  4. Kunos Zoltán 6 pont (Orosházi SE)
  5. Bíró István 6 pont (Orosházi SE)
  6. IM Mózes Ervin 6 pont (Arad)

Különdíjasok:

Legjobb nem díjazott gyulai játékos: Bányai István 5 pont (Gyulai SE)
Legjobb senior játékos: Dr. Gosztolya Ferenc 5 pont (Békési Torna Egylet)
Legjobb ifjúsági játékos: Győri Gábor 5 pont (Makói SVSE)

Az ifjúsági „B” csoportba 9 fő nevezett, itt 1750-es értékszám korláttal indulhattak el a játékosok. A 7 fordulós verseny időbeosztása 2x15 perc, plusz lépésenként 3 másodperc időhozzáadás volt. A résztvevők ismeretében kiegyensúlyozott, kiélezett küzdelmekre lehetett számítani, és ezt igazolták is az ifjú játékosok, hiszen az utolsó forduló előtt egyaránt 5-5 ponttal állt a két gyulai fiatal, Havas István és Budai Máté. A holtverseny Budai Máténak kedvezett. Az utolsó fordulóban Havas István hozta a kötelezőt, míg Budai Máté egy drámai csatát vívott a szintén gyulai Gyenge Gergővel, akinek a harmadik helyért kellett kapaszkodnia. Budai Máté mindent megpróbált a győzelem megszerzése érdekében, amiért sok kockázatot is vállalt, azonban tiszthátrányba került az időzavarban, és ezt Gergő eredményesen kihasználta, így a versenyt Havas István nyerte, második helyen Budai Máté végzett, míg a harmadik helyen a kedvezőbb holtversenyes számítás miatt Gyenge Gergő végzett.

Végeredmény: (B csoport):

  1. Havas István 6 pont (Gyula)
  2. Budai Máté 5 pont (Gyulai SE)
  3. Gyenge Gergő 4,5 pont (Gyulai SE)
  4. Godó Nándor 4,5 pont (Gyulai SE)
  5. Szlúka Bence 4 pont (Gyulai SE)
  6. Motiu Razvan 3,5 pont (Arad)

Legjobb nem díjazott gyulai játékos: Varga Botond

 

A rendezvényen készült képgaléria megtekinthető a kapcsolódó anyagokban.

Szöveg: Tamás Kornél
Fotó: Jobbágy Zoltán/KÖVIZIG