Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 30 937 7057
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 30 937 7057

Tiszta ügyek a múltból - kiállításmegnyitó a Tájvízházban

A Víz Világnapjához kapcsolódva március 17-én ünnepélyes keretek között nyílt meg a „Tiszta ügy” című időszaki kiállítás a Tájvízházban. A tárlat a mosás történetébe nyújt betekintést, bemutatva azokat az eszközöket és megoldásokat, amelyek évszázadokon át meghatározták a mindennapi életet.

A kiállítás anyaga az esztergomi Duna Múzeumból érkezett, kiegészülve a Magyar Épületgépészeti Múzeum gyűjteményének darabjaival. A megnyitón hangsúlyt kapott a Víz Világnap idei üzenete, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy a vízhez való hozzáférés a világ számos pontján ma sem magától értetődő.

Az eseményt Bogár Marcell gitárjátéka nyitotta meg, majd köszöntőt mondott a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság képviseletében Kurucz Máté műszaki igazgatóhelyettes, valamint dr. Chappon Miklós, a Magyar Épületgépészeti Múzeum igazgatója, aki meg is nyitotta a kiállítást.

A tárlat a víz világnapi városi rendezvény keretében, március 19-én ingyenesen tekinthető meg, ezt követően pedig május 10-ig látogatható.

Képgalériánk megtekinthető a kapcsolódó anyagokban.

Fotó: Jobbágy Zoltán