Az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság, a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság és Katasztrófavédelmi Igazgatóság 4 napos közös vízkárelhárítási gyakorlatának fő eseménye május 14-én a Szanazugi Védelmi Központunkban, és a Kisdelta árvízi szükségtározó megnyitási helyén zajlott. Az eseményen részt vett V. Németh Zsolt vízgazdálkodásért felelős államtitkár, Láng István az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője és képviseltette magát az ország valamennyi vízügyi igazgatósága is.
Bár az utóbbi évek aszályos időjárása következtében Magyarországon előtérbe került a vízhiány elleni védekezés, a vízmegtartás, vízvisszatartás, de nem feledkezhetünk meg a vízügyi ágazat egyik legfontosabb feladatáról, az árvízvédelemről. Ennek a keretében zajlott a nap folyamán egy tározónyitási gyakorlat, amelyet kiegészítettünk olyan elemekkel, amelyek az igazgatóságok védelmi osztagainak feladatait képezik.
Mobilszivattyús provizóriumot építettünk ki, mellyel feltöltöttünk két szegmenstábla közötti részt vízzel, a tározónyitás bemutatására, illetve a megnyitási hely betétgerendás elzárását is megtekinthették a rendezvény résztvevői. Emellett vízminőségi kárelhárítás keretében merülőfalat és olajleszedő berendezést is telepítettünk a Fehér-Körösre. Vonalvilágítást építettünk ki, hiszen egy tényleges védekezés az éjszakai órákban is zajlik, valamint folyamatos vízhozamméréseket végeztük a gyakorlat ideje alatt.
Az esemény kétség kívül leglátványosabb eleme az a 600 m3-nyi kizúduló víztömeg volt, mellyel egy tényleges tározónyitást szemléltettünk. A gyakorlat sikeresen zajlott, vízügyes kollégáink és társszervezeteink kiválóan felkészültek az ilyen komoly vízkárelhárítási helyzetekre is.
A gyakorlatról készült filmünk ide kattintva megtekinthető.
Videó: Jobbágy Zoltán/KÖVIZIG












