A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság nyugdíjas klubja hatvan főt számlál, és évek óta aktív, összetartó közösségként működik. A klub egyesületi formában dolgozik, tagjai minden hónapban találkoznak, kirándulásokat, előadásokat szerveznek, és továbbra is a vízügyes „nagy család” tagjaiként élik nyugdíjas éveiket.
Októberi találkozójuk különleges alkalom, igazgatóságunk minden évben ekkor rendezi meg a közös összejövetelt az Idősek Világnapja tiszteletére. A résztvevők fiatalokat megszégyenítő energiával és jókedvvel várják ezt az eseményt, amely minden alkalommal igazi öröm mindannyiunk számára.
Az idei találkozót október 6-án tartottuk. Kurucz Máté műszaki igazgatóhelyettes köszöntötte a megjelenteket, nemcsak kedves gondolatokkal, hanem egy verssel is. Röviden beszámolt az igazgatóság elmúlt évének eseményeiről, fejlesztéseiről és eredményeiről – a nyugdíjas kollégák pedig érdeklődéssel hallgatták a beszámolót. Külön öröm volt számukra az a kisfilm, amelyet az elmúlt év tevékenységeiből állítottunk össze, így egy pillanatra ismét „visszacsöppenhettek” a vízügyes mindennapokba.
Az eseményen vendéglátással vártuk a klub tagjait, akik maguk is készültek házi süteményekkel. Szép hagyomány, hogy minden hónapban felköszöntik az aktuális név- és születésnaposokat, így most is jó hangulatú, bensőséges pillanatok kísérték az ünneplést.
Az ilyen találkozók mindig emlékeztetnek bennünket arra, milyen erős és összetartó közösség a vízügyes család. Nyugdíjas kollégáink példát mutatnak abban, hogyan lehet évtizedek munkája után is aktívan, derűvel és szeretettel fordulni egymás felé. Köszönjük, hogy továbbra is részesei közösségünknek, és hogy jelenlétükkel, tapasztalatukkal és jókedvükkel gazdagítják mindannyiunk életét.
Képgalériánk megtekinthető a kapcsolódó anyagokban
Fotó: Jobbágy Zoltán












