2024 szeptemberében a Borisz ciklon hatására napokon át hatalmas mennyiségű csapadék hullott a Duna felső vízgyűjtőjén, kritikus árvízi helyzetet okozva Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon is. Szeptember 13-a és 27-e között összesen 2100 vízügyes szakember vett részt a védekezésben a Duna magyarországi szakaszán.
Ezt az védekezést, most egy évvel később dr. Dobó Kristóf az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) Árvízvédelmi Főosztályának vezetője idézte vissza, az OVF aulájában nyílt kiállításon.
A dunai védekezésen résztvevők munkáját többek között munkatársunk Jobbágy Zoltán dokumentálta, aki kiváló fotós szakember is, az Ő és Romet Róbert fényképeiből nyílt a tárlat.
A kiállítást elhozzuk a közeljövőben Gyulára, hogy itt is megmutathassuk a nagyközönségnek a Tájvízházban.
Szeretettel gratulálunk kollégánknak a nagyszerű fotókhoz!
Képgalériánk megtekinthető a kapcsolódó anyagokban.
Fotó: Szegi Attila












