Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 30 937 7057
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 30 937 7057

Önzetlen segítség dolgozóinktól

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál 14 éves múltra tekint vissza a szervezett véradás, vezetőink számára is fontos, hogy támogassák kollégáinkat ebben. Évente három alkalommal biztosítunk véradási helyszínt dolgozóink részére, de szívesen fogadunk ezen alkalmakkor családtagot, vagy más intézménytől érkező önkéntes véradót is.

Az első kiszállásos véradás 2011 júniusában volt igazgatóságunknál, nyilvántartásunk szerint jelenleg 66 rendszeres véradóval büszkélkedhetünk. Többen közülük már több mint 50-szer segítettek, de van, aki túl van a 70. véradásán is, a „rekordtartónk” jelenleg 82-szeres véradó. Aki ennyiszer nyújtotta a karját, az több évtizednyi elkötelezettséget jelent, hiszen optimális esetben a nők egy évben négyszer, míg a férfiak ötször adhatnak vért.

Sokszor említjük, hogy a vízügy egy nagy család, ez most is jól megmutatkozik, hiszen e nemes cselekedet összehozza az embereket és erősíti a közösséget, túlmutat a mindennapi munkán. Munkatársaink valódi hősei közösségünknek, akik önzetlenségükkel életmentő támogatást nyújtanak, melyet ezúton is köszönünk!

A véradás egyszerű módja annak, hogy valami jót tegyünk másokért, ezúton biztatunk mindenkit, ha lehetősége van rá, így is segítsen.

Fotó: Jobbágy Zoltán/KÖVIZIG

Képgalériánk megtekinthető a kapcsolódó anyagokban.