Akkreditált Mintavevő Munkacsoportunk június 24-től kezdődően rendszeres vízminőség monitorozást végez. A csapadékhiány, a tartósan magas hőmérséklet, az alacsony vízhozamok miatt félő, hogy a vizeinkben oxigénhiányos állapot alakul ki, valamint az is nagyon fontos, hogy az öntözőrendszerekbe kijuttatott víz minőségét ellenőrizzük. Tesszük ezt mindaddig, míg nem változnak kedvező irányba a hidrológiai feltételek. A vízmintázás érinti a KÖVIZIG működési területén átfolyó nagyobb vízfolyásokat.
Az eddigi eredményekről összességében elmondható, hogy vizeink minősége az aszályhelyzethez mérten jó. Néhány helyen tapasztalható alacsonyabb oxigénszint a vízben, de ez eddig nem járt negatív következménnyel a vízi élővilágra.
És ha már az élővilágnál tartunk, mintavevőink szíve – munka közben - megesett egy bajba jutott sarlós fecskén, aki erősen legyengült állapotban volt, nem tudott repülni. A kismadarat sikerült eljuttatniuk szegedi vízügyes kollégáink közreműködésével a Szentesi Természet- és Vadvédelmi Mentőközpont Alapítványhoz, ahol gondos kezek segítik gyógyulását. A mentőközpontban érdeklődésünkre elmondták, hogy rendben van a kismadár és 1 hét múlva csatlakozhat társaihoz, aminek nagyon örülünk.
Képgalériánk megtekinthető a kapcsolódó anyagokban.
Fotó: Jobbágy Zoltán












