Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 30 937 7057
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 30 937 7057

Kulcsfontosságú a Gyulai- és a Békési duzzasztók által tárolt mintegy 5,3 millió m3 vízkészlet

Ebben az évben június 17-től kezdődően – az aszályvédekezés keretében - az igazgatóságunk kezelésében lévő vízfolyásokon folyamatosan vízhozamméréseket végzünk, ez az alapja a vízkészletek optimális szétosztásának. Korábbi híreink között már többször leírtuk, hogy a Körösök saját vízhozama nem elegendő a jelentkező vízigények kielégítésére, ez olyannyira igaz, hogy a napokban negatív rekord született a Fehér-Körösön.

Az aszályos évek vízhozamadatait is figyelembe véve, ilyen kevés víz még nem érkezett a folyón a vízgyűjtő területről. A 2022. évi aszálynál a legalacsonyabb mért érték a Gyulavári hídnál 0,650 m3/s volt, míg 2024-ben 0,729 m3/s. Ezeket a már így is alacsony hozamokat ez az év sajnos „alulmúlta”, szeptember 2-án 0,378 m3/s vízhozamot mértünk ezen a ponton, de a duzzasztók által betározott víznek köszönhetően, ki tudjuk szolgálni a jelentkező vízigényeket.

A Körösök romániai vízgyűjtőjén is nagy a szárazság, 2025. január 1. és augusztus 31. között 411 mm csapadékot mértek, ami a sokévi átlag alatt maradt 185 mm-rel. Augusztusban például a sokévi 71,1 mm-rel szemben, mindössze 26,8 mm esett.

Többször is említettük már posztjainkban a Tisza-Körös-völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszert, melyen keresztül a Körös-völgybe átvezetett Tisza víz a Békésszentandrási duzzasztó hatásterületére van jótékony hatással, és az itt keletkező vízigényeket ebből elégítjük ki. A Békési duzzasztó hatásterületére a Tisza vizéből sajnos nem tudunk juttatni, itt a Fehér- és a Fekete-Körös kis vízhozamából és a duzzasztók által tárolt vízkészletből kell gazdálkodnunk. Ennek tudatában - az alacsony vízhozamok miatt - a Békési duzzasztót egy hónappal hamarabb, februárban beüzemeltük, emelt duzzasztási szintet tartva már ekkor feltöltöttük rendszereinket vízzel, és a mederben is betároztuk azt a vízmennyiséget, mellyel az aszályos időjárást igyekszünk ellensúlyozni.

Képgalériánk megtekinthető a kapcsolódó anyagokban.

Fotó: Jobbágy Zoltán