Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 30 937 7057
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 30 937 7057

Gyula adott otthont a Körös-Kupának

1981-ben kezdődő – azóta többször újraélesztett - hagyományt folytatva, idén a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) rendezte meg a Körös-Kupát, azaz a Körösök vízgyűjtőjéhez tartozó (debreceni, szolnoki, szegedi és gyulai) vízügyi igazgatóságok futballmérkőzését. Az esemény helyszíne a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnok volt.

A kupa programja is rendhagyó volt az előző évekhez képest, ugyanis idén - szakítva a hagyományokkal - a kispályás labdarúgó torna kiegészült a női hetesrúgó versennyel is. A gyulai csapat kezdő rúgásait Szabó János igazgató úr teljesítette, aki 1984-ben „rúgott labdába először” Körös-Kupán.
Nagy küzdelemben, örömünkre a tornát a gyulai válogatott nyerte, női hetesrúgó csapatunk pedig a második helyen végzett. A férfi és női csapatok is fantasztikusan helyt álltak a barátságos mérkőzéseken, mely nem csupán felkészültségüknek és szuper gyulai kapusuknak köszönhető, hanem a lelkes szurkolótábor biztatásának is.
A legeredményesebb mezőnyjátékos címet Varga Lajos (KÖVIZIG) nyerte el, míg a legjobb kapusnak járó elismerést Fróna Tamás (TIVIZIG – Debrecen) kapta.
 
Eredmények:
Futball: 1. KÖVIZIG-Gyula, 2. TIVIZIG-Debrecen, 3. KÖTIVIZIG-Szolnok, 4. ATIVIZIG-Szeged
Hetesrúgó verseny: 1. KÖTIVIZIG-Szolnok, 2. KÖVIZIG-Gyula, 3. ATIVIZIG-Szeged 4. TIVIZIG-Debrecen
 
A jövő évi Körös-Kupát a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság rendezi.
 
A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a kapcsolódó anyagokban.
?? Budás Péter/KÖVIZIG