Kicsik és nagyok, aktív dolgozók és nyugdíjasok együtt gyúrták a kolbászt az 5. alkalommal megrendezett KÖVIK Kolbászgyúró Versenyen. Gyulai-, Szarvasi- és Szeghalmi Szakaszmérnökségünk, a Műszaki Biztonsági Szolgálat, a Központ munkatársai, a Szivárvány Nyugdíjas Klub tagjai is képviseltették magukat a megmérettetésen, azaz együtt volt a „Vízügyes Nagy Család”.
Már szinte azt is mondhatjuk, hogy a KÖVIZIG Ifjúsági Klubja konkurenciát jelent - kolbászfesztivál szervezése tárgyában - híres békéscsabai társára, hiszen a a benevezett 14 csapat alig fért el a Műszaki Biztonsági Szolgálat „nagytárgyalójában”, Nagyváradi úti telephelyünkön.
A szervezők 5 kg húst biztosítottak a versenyzőknek, a fűszerekről, a gyúráshoz szükséges eszközökről, az asztalok díszítéséről na és a védőitalról a csapatok gondoskodtak. Készültek hagyományos- és különleges ízesítésű kolbászok is.
A szigorú zsűri tagjai tapasztalt nyugdíjas kollégáink voltak, Szabó János, Valastyán László és Kurucz András, akiknek természetesen nem volt könnyű dolguk. A zsűri tagjai nem tudták melyik kolbász, melyik csapaté, számokkal azonosítva zsűrizték a kemencében megsütött finomságokat. Sok szempontnak kellett megfelelnie a győztes kolbásznak. Nemcsak az íz és az illat volt lényeges, figyelembe vették például a kolbász állagát, esztétikai megjelenését is.
Az első helyezett a Műszaki Biztonsági Szolgálat, a második a Szeghalmi Szakaszmérnökség, a harmadik pedig a Szivárvány Nyugdíjas Klub csapata lett.
A versennyel egyidőben zajlott - Szeghalmi Szakaszmérnökség dolgozóinak kezdeményezésére - az I. Sütimustra is, melyre édes- és sós finomságokkal nevezhettek a csapatok. Az idei év kiemelt témája „A nagyi vendégváró süteményei” voltak.
A finom fűszeres almáspite, a karácsonyi ihletésű sütemények és a pogácsák közül „sós” kategóriában egy minipogácsa nyert, melyet a Műszaki Biztonsági Szolgálat csapata készített. Édességek közül egy zserbó vitte el a fődíjat, melyet „meglepetésre” a Szeghalmi Szakaszmérnökség csapata alkotott. Tanulság, hogy jövőre a zsűribe több édesszájú kollégát kell választania a szervezőknek, hiszen a tagok közül egy, azaz egy „valaki” szerette az édességet és Ő is szeghalmi volt. :)
Fotó: Jobbágy Zoltán












