Régészet (Ottomány régészeti kultúra) - Kiállítóház és tanösvény
Kiállítóház és tanösvény
5. terem

Régészet (Ottomány régészeti kultúra)

Régészet:
A Partium és a tágabb térség bronzkorának legismertebb népessége (műveltsége, kultúrája) az úgynevezett Ottomány kultúra. E régészeti kultúrának – mely kimutatható gyakorlatilag az egész bronzkor folyamán (i.e.1800–i.e.1100 között) – a legjelentősebb tárgyi emlékanyaga az Érmellék területéről, az Ér folyó völgyéből került felszínre az 1920-as években megkezdődő és az 1960-as, 1970-es években tetőző régészeti feltárások során. Az öt kiállítási pannó az ásatások folyamát és eredményeit mutatja be.

A falu története:
Az Ottomány helység történetére vonatkozó négy pannó végigtekinti a falu múltjának főbb korszakait. A kezdetek a 13. századra irányítják figyelmünket, a helység első okleveles említése ugyanis 1283-ból való. 1396-ban a Zólyomi család birtokába jutott, egyúttal a székelyhídi uradalomba tagozódott. Az Erdélyi Fejedelemség majd a Habsburg adminisztráció idején gazdát cserélt, és Ottomány fokozatosan több birtokos nemesi család tulajdonába került. Az információs táblák ez utóbbiakról, ugyanakkor a 19. század végéig kitekintve a demográfiai állapotokról, változásokról is tudósítanak. 


Projektinformációk

Bihar megye

Érszalacs

Gyula