Köszöntő - Szalacs - Kiállítóház és tanösvény
Kiállítóház és tanösvény
Polgármesteri köszöntő

Horváth BélaAz emberiség történetének hajnalán az ember és természet kapcsolatát harmónia jellemezte, még ha ez nem is volt minden esetben tökéletes. A technikai fejlődés, a civilizáció magasabb fokokra való lépése egyre határozottabb, magasabb falat húzott az ember és környezet közé. Ennek ellenére, a XXI. század emberének is be kell látnia, bár már nem él természetes környezetben, tettei mégis befolyásolják a környezetet, az élővilágot, sőt még az időjárásra, a klímára is jelentős hatással vannak. Mindez pedig akár rövid, akár hosszú távon visszahat a társadalom, civilizáció életére.
Varsói szerződés egykori tagállamaiban a környezettudatos nevelés részben az ésszerűtlen iparosítás, részben egyéb okok miatt teljesen háttérbe szorult. Bár a nyugat-európai államokban már évtizedekkel korábban felismerték a környezetkímélő életmódra való nevelés fontosságát, akkora hangsúlyt, mint napjainkban, ezekben az államokban sem kapott ez az egyre konkrétabban érezhető probléma.
Még ha egyelőre nem is érhetjük el, hogy a környezetvédelem a nemzeti alaptantervekben is megkapja a megérdemelt figyelmet, ha a felnőtt lakosság jelentős részének gondolkodásmódját megváltoztatni nem is tudjuk, mégis tenni akarunk. Tenni akarunk, hogy gyermekeink, unokáink egy élhetőbb, tisztább világot örököljenek, hiszen szeretteinek mindenki a lehető legjobbat kívánja biztosítani.
Ez a tenni akarás késztette a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóságot, illetve Érszalacs Község Önkormányzatát arra, hogy éljen az Európai Unió kínálta lehetőséggel és két olyan multifunkcionális központot alakítson ki, amelyek segíthetnek az említett problémák megoldásában. Elsődleges célunk, hogy a projekt berkein belül megvalósuló központok segítségével, hosszútávon mutassuk meg akár a fiatalabb, akár az érettebb generációknak, hogy a változáshoz még nincs túl késő. Az emberiségnek még van esélye arra, hogy jóvátegye évszázados hibáit, mulasztásait. A projekt határon átnyúló jellege jól példázza, hogy mindez csak közös akaraton és közös tetteken keresztül válik lehetségessé.
A weboldal, amelyet látogatásával Ön is megtisztel, szintén a fenti hitvallásunk manifesztációja. Reméljük, hogy az itt fellelhető információk tevékenységeinkről és az eddigi eredményeinkről Önt is meggyőzik: a tisztább, élhetőbb holnapért tenni lehet és tenni kell! 

Horváth Béla 
polgármester



Projektinformációk

Bihar megye

Érszalacs

Gyula